Robotok a 10 – 18 éves korosztálynak

Tapasztalatom szerint ha fiatalabb korban nem „csípődik be” a robotika, akkor az idő előrehaladtával egyre jobban csökken azon fiatalok száma, akik robotikával, robotprogramozással akarnak foglalkozni. Pedig ennek a korosztálynak áll talán a legtöbb olyan készlet, platform a rendelkezésére amelyekkel már komoly projektek valósíthatóak meg illetve nemzetközi versenyeken mérethetnek meg.
Nem titok, hogy személy szerint ezzel a korosztállyal van a legtöbb kapcsolatom és elsődlegesen a Lego Mindstroms EV3 készlethez kapcsolódik a képzési (robotprogramozás bemutató óra, robotprogramozó szakkör és tábor szervezés, tartása, versenyfelkészítés) profilom.

mBot

Az mBot a Makeblock cég Arduino alapú moduláris robotikai készlete. Az egyszerű használhatóság ellenére mind a kezdők, mind a tapasztaltabbak megtalálják a kihívást, szórakozást. A robot egy 2015-ös közösségi finanszírozású projekt keretében valósult meg. Az mBot nem csak az iskolában, hanem az interneten elérhető online kurzusok miatt könnyen használható otthon is.
A robot alapesetben modulokból épül fel, ezek összeszerelése nem igényel semmilyen elektronikai tudást. A kezdő csomag tartalmaz egy robot vázat, hozzá kerekeket és motort, ezen kívül még egy alaplapot, és két szenzort, egy ultrahangos távolságérzékelőt, és egy vonalkövető modult. A gyártótól számos kiegészítő modul, csomag is beszerezhető. Ezekkel a robotot további érzékelőkkel, beavatkozókkal láthatjuk el, hogy saját ötleteinket megvalósítsuk.

A megépített konstrukció programozására a különböző tudásszinteknek megfelelően többféle lehetőség áll rendelkezésre.
A legegyszerűbb alkalmazás egy távirányítóként használható applikáció. Ezzel a legkisebbeknek is van lehetősége vezérelni robotjukat.
Az igazi programozást egy grafikus felületen kezdhetjük el. Ez a felület a Scratch egy módosított változata, amiben helyet kaptak a robothoz kapcsolódó szenzorok, beavatkozókat használó blokkok is.
A haladóknak rendelkezésére áll egy klasszikus szöveges programozási nyelv is

Az Makeblock mBot v1.1 STEM Oktató Robot Kit 47 000 Ft körüli áron szerezhető be. (Adatok: iskolaellato.hu – 2019 év végi adatok)

Lego Mindstroms EV3

A Lego Mindstroms EV3 a Lego cégcsoport 2013-ban bevezetett készlete amely lehetővé teszi, hogy bárki megépítsen és programozzon robotokat. A készlet alapban tartalmaz egy programozható központi egységet az úgynevezett téglát (brick), a téglához kapcsolható motorokat és érzékelőket. Ezek köré Lego Technic elemek felhasználásával tetszőleges konstrukció építhető.
A készlet nevében szereplő EV3 az „evolution” szóra utal, jelezve, hogy továbbfejlesztett készlet, a 3 pedig a 3 generációra, hiszen ezt megelőzően már létezett a Lego-nak két robotépítő készlete.
Az eredeti készlet – RCX – két motort, két ütközésérzékelőt (touch sensor) és egy fény szenzort tartalmazott. Az NXT készletben már 3 szervomotor, egy fény-, egy hang-, egy távolság- és egy ütközésérzékelő volt. A továbbfejlesztett NXT 2.0 készlet 2 ütközésérzékelőt, egy fény- és egy távolságérzékelőt tartalmazott. Ebben a készletben már olyan tégla volt, amelyhez egyszerre 4 érzékelő lehetett csatlakoztatni.

Az EV3 aktív elemeinek főbb paramétereit tartalmazó pdf állomány itt érhető el:

Az EV3 készletből létezik un. kereskedelmi verzió (cikkszám: 31313) és oktatási verzió (cikkszám: 45544). A különbség nagyrészt tartalmi (szenzorok, Lego elemek).

A két készletet összehasonlító pdf állomány innen tölthető le:

Az EV3 kereskedelmi (31313) verziója 95 000 Ft és 105 000 Ft körötti áron, míg az oktatási verzió (45544) 168 200 Ftért vásárolható meg (Adatok: arukereso.hu, H-Didakt Kft. árlista – 2019 év végi adatok)

Versenyek:

A Lego Mindstorms EV3 készlet építési és programozhatósági lehetőségeire számtalan helyi, regionális, országos illetve nemzetközi versenyen épül. A legnagyobb magyarországi robotépítő és programozó versenyek:

Lego Mindstroms EV3 kereskedelmi készlet (31313)

Lego Mindstroms EV3 oktatási készlet (45544)

Arduino

Az Arduino egy szabad szoftveres, nyílt forráskódú elektronikai fejlesztőplatform, arra tervezve, hogy a különböző projektekben az elektronikus eszközök könnyebben hozzáférhetőek, kezelhetőek legyenek. Széles tömegek számára elérhető, mivel olcsó, könnyen beszerezhető, egyszerűen programozható, és csatlakoztatható más eszközökhöz.
A fejlesztői platform az úgynevezett IDE-ből (integrált fejlesztői környezet), és az Arduino Board-okból áll. Előbbi segítségével programokat írhatunk és tesztelhetünk számítógépen, utóbbi pedig egy elektronikus eszköz, amelyre az előzőleg elkészített programokat feltölthetjük a számítógépen keresztül, majd elektronikus eszközöket vezérelhetünk a segítségével.

Az Arduino lapok elérhetőek kereskedelmi forgalomban kapható, előre összeszerelt, vagy otthon összeszerelhető alkatrészcsomagként. Mivel nyílt forráskódú a hardver is, bárki készíthet magának saját változatot is belőle, vagy az eredetivel kompatibilis klón.

Az Arduino IDE egy kereszt-platformos Java nyelven írt fejlesztőkörnyezet, amely segítségével Arduino programokat készíthetünk, tesztelhetünk, majd az Arduino Board-okra tölthetjük. Az induláshoz a fejlesztőeszköz több mintaprogramot tartalmaz, amelyek segítségével egyszerűen megtanulhatjuk, hogyan tudunk LED-et villogtatni, fényerőt szabályozni, vagy a számítógéppel kommunikálni USB-n keresztül.
Az Arduino programokat egy C/C++ alapú programozási nyelven írhatjuk, így az ezeket a nyelveket ismerők könnyen kiismerhetik magukat a környezetben. AZ IDE-hez tartozik a „Wiring” nevezetű C/C++ programkönyvtár, amellyel egyszerűen végezhetjük el a leggyakoribb input/output műveleteket.

Forrás:

Wikipedia