Robotok 99 éves korig

A felnőtt kor sokak számára vízválasztó abból a szempontból is, hogy már nem játszunk gyerekes játékokkal. Szakkörökön sokszor tapasztalom, hogy a gyerekért érkező szülők is csillogó szemmel nézik azokat a robotokat amelyeken a gyerek azokat a programokat futtatja amit ő írt.
Úgy gondolom nem kellene elfojtanunk a bennünk élő játékos embert. Üljünk oda a gyerek mellé és vele együtt, közösen játszva fejlesszük saját digitális kompetenciákat!
Erre tökéletesen alkalmasak azok a robotépítő készletek, amelyeket eddig bemutattam és azok a versenyek, amelyek ezen készletekre épülnek!

Lego Mindstroms EV3

A Lego Mindstroms EV3 a Lego cégcsoport 2013-ban bevezetett készlete amely lehetővé teszi, hogy bárki megépítsen és programozzon robotokat. A készlet alapban tartalmaz egy programozható központi egységet az úgynevezett téglát (brick), a téglához kapcsolható motorokat és érzékelőket. Ezek köré Lego Technic elemek felhasználásával tetszőleges konstrukció építhető.
A készlet nevében szereplő EV3 az “evolution” szóra utal, jelezve, hogy továbbfejlesztett készlet, a 3 pedig a 3 generációra, hiszen ezt megelőzően már létezett a Lego-nak két robotépítő készlete.
Az eredeti készlet – RCX – két motort, két ütközésérzékelőt (touch sensor) és egy fény szenzort tartalmazott. Az NXT készletben már 3 szervomotor, egy fény-, egy hang-, egy távolság- és egy ütközésérzékelő volt. A továbbfejlesztett NXT 2.0 készlet 2 ütközésérzékelőt, egy fény- és egy távolságérzékelőt tartalmazott. Ebben a készletben már olyan tégla volt, amelyhez egyszerre 4 érzékelő lehetett csatlakoztatni.

Az EV3 aktív elemeinek főbb paramétereit tartalmazó pdf állomány itt érhető el: 

Az EV3 készletből létezik un. kereskedelmi verzió (cikkszám: 31313) és oktatási verzió (cikkszám: 45544). A különbség nagyrészt tartalmi (szenzorok, Lego elemek).

A két készletet összehasonlító pdf állomány innen tölthető le: 

Az EV3 kereskedelmi (31313) verziója 95 000 Ft és 105 000 Ft körötti áron, míg az oktatási verzió (45544) 168 200 Ftért vásárolható meg (Adatok: arukereso.hu, H-Didakt Kft. árlista – 2019 év végi adatok)

Versenyek:

A Lego Mindstorms EV3 készlet építési és programozhatósági lehetőségeire számtalan helyi, regionális, országos illetve nemzetközi versenyen épül. A legnagyobb magyarországi robotépítő és programozó versenyek:

Lego Mindstroms EV3 kereskedelmi készlet (31313)

Lego Mindstroms EV3 oktatási készlet (45544)